Mi az a Szuno?

Hiszünk abban, hogy minden emberben ott rejtőzik a lehetőség, hogy megváltoztassa a sorsát. Vannak, akiknek ehhez minden körülmény adott, és önerőből képesek a magasba törni. Vannak azonban, akiknek segítenünk kell, hogy újra megtanulhassanak álmodni. Ezért választottuk márkanévnek a SZUNO-t, ami cigányul álmot jelent.
A SZUNO kezdeményezést 2012-ben hívta életre az Igazgyöngy Alapítvány a román határ melletti Toldon. Az alig 350 fős Hajdó-Bihar megyei zsákfaluban élők társadalmi helyzete a generációs szegénység miatt elég kilátástalan, hiszen képzettség és végzettség híján kevés esélyük volt, hogy biztonságot és kiegyensúlyozott jövőt teremtsenek maguknak és gyerekeiknek.
A generációs szegénység évtizedes gátjai lehetőségek és valódi kitörési pontok nélküli, eleve elrendelt jövőt vázol fel a család legfiatalabb tagjai számára is. A SZUNO ebben a közegben vált egy olyan közös álommá, amelynek a környékbeli családok is részesei lehetnek. A helyi közösség tagjai olyan termékeket alkotnak, amelyek értékesítése sikerélményt, büszkeséget és motivációt hozhatnak a mindennapjaikba. Ezzel pedig kiutat találhatnak a munka és a tervezhető jövő világába.
A projekt alapját adó gyerekrajzok egy olyan művészeti iskolában készülnek, ahol a tanulók 70%-a hátrányos helyzetű családból származik. Az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola tanulói ugyanakkor elképesztő hazai és nemzetközi sikereket érnek el rajzaikkal, évente átlagosan 500 díjat nyernek el különböző gyermek képzőművészeti pályázatokon.


Ezek a gyerekrajzok adják a motívumait azoknak a hímzéseknek, amelyet a képzésben résztvevő gyerek édesanyja, lánytestvérei és nagymamái készítenek el a saját otthonukban. Miután megtanulták a keresztszemes és gobelinhímzés öltéseit, apró módosításokkal és saját motívumokkal ők is hozzátesznek az elkészült a termékekhez.
Az így készült táskák, neszesszerek, párnák és takarók mind egyfajta bájos, gyermeki őszinteséggel vannak átitatva. Sok terméken tetten érhető a roma dekorativitás és az „art brut” stílus egyedi keveréke is.
A SZUNO mára valósággá vált, az elkészült termékekből befolyó összeg a résztvevő munkatársak és családjaik támogatását teszi lehetővé. Így azzal, ha SZUNO terméket vásárolsz valódi változást indíthatsz el a családok életében. Munkát adsz számukra és egy olyan pozitív megerősítést, ami erőt ad nekik a mindennapokban. Segítségeddel segély helyett valódi megoldást kapnak, hogy ne a körülményeik, hanem a lehetőségeik dönthessenek a jövőjükről.
Viseld, használd büszkén termékeinket, és mutasd meg velük a világnak, hogy hiszel az emberekben!

